BIOGRÁFIA     MÉDIA     ZENE    KONTAKT

BETA

Lipovics Péter

zeneszerzés, sound design

Szabó Gábor aka S.G.Z.

dalszöveg, szövegbeszéd, audiovizualitás

Avant-garde electro formációnk két tagból áll: Lipovics Péter (zeneszerzés, sound design, mixing, mastering) és Szabó Gábor aka S.G.Z (dalszöveg, szövegbeszéd, audio-vizualitás).

 

Együttműködésünk 1998-ig vezethető vissza, amikor első Iceflowers nevű csapatunkat megalapítottuk. Ellentétben a mai Nostromo 7-tel az csupán kísérletező alkotóműhely volt, de ugyanakkor számunkra egy fontos időszak. Hiszen ekkor kezdtünk ráérezni egy olyan világra, amely misztériumával kezdte megtölteni az egyszerű zenei alapokat, szöveg foszlányokat. Négy év múlva aztán elváltak útjaink és másokkal, más zenekarokkal próbálkoztunk külön-külön. Majd 2004-ben Josef Stapel énekessel kiegészülve alakítottuk meg a Nostromo 7 zenekart és elkezdtük demo felvételeink készítését.

 

Josef 2006-os kilépése után egy újragondolt zenei koncepcióval, új munkamegosztással és ötletekkel álltunk neki a 2007-es évnek. Ezekből a dalokból született meg első demonstrációs anyagunk 2008-ban, amelynek címe THE PORTAL EP volt, a dizájnt pedig Szabó Gábor készítette hozzá. A kiadványon régi ötleteink mellett teljesen új kifejezni kívánt gondolatok, zenei kompozíciók kaptak helyet öt dalban.

 

Demonstrációs lemezünk underground zenét kedvelők körében, főleg külföldön aratott sikereket. 2009-ben Németországban három válogatáslemezre is felkerültünk, (Electro Arc Vol 3, Dark Spy Magazine Vol 21, Synthetics Magazine Vol 88) valamint néhány internetes rádió műsorában is szerepeltek tételeink.

 

2010 elején Budapesten élő műsorral ünnepeltük az új évet, majd hozzákezdtünk első szerzői kiadású albumunk, a CINEMIND elkészítéséhez, amely pályafutásunk általunk legjobban kedvelt tizenkét dalát foglalta össze. Az album 2010. július 15-én jelent meg.

 

Néhány szó az albumról: "Zenénket a kezdetek óta filmzenei hangulatba ágyazott, fojtott elektronikus hangzásvilág jellemzi, elbeszélésszerű szövegbeszéddel, énekkel és sok- sok zenei kísérletezéssel.

Ahogy múlt az idő úgy gazdagodott, színesedett zenei világunk. Külföldi alternatív zenei magazinokban és internetes rádiókban történő bemutatkozásaink sikere, a zenészszakma, valamint rajongóink bátorítása arra ösztönzött minket, hogy továbbra is megtartsuk autentikus hangzásvilágunkat és egy kompromisszumoktól mentes önálló albumot adjunk ki. A bemutatkozó CINEMIND című lemezünkön ismét a filmzenei hangzásvilágra helyezzük a hangsúlyt, amit a lehetőségeinkhez képest igyekeztünk a végletekig feszíteni. A víziók most sem maradnak el, váratlan, de logikus zenei hangulatváltások jellemzik a cédén fellelhető tizenkét dalt. Ezúttal még több kísérletezéssel, dinamikával és közreműködők részvételével. Az albumon az eddig publikált szerzeményeink újrakevert verzióival, valamint új, még nem hallott dalainkkal egy ötven perces belső mozi átélésére, meghallgatására invitálunk mindenkit."

 

2010 végén a Longing (legelső számunk) évfordulójára megjelentettünk egy ingyenes kiadványt LONGING MAXI-SINGLE címmel. Ezen megtalálható a Longing és a Longing 2 (Devil Dance) cimű dal a bemutatkozó CINEMIND albumunkról, valamint a Longing (So Strange Mix), amit S.G.Z mixelt. A kiadvány ingyenesen letölthető az oldalunkról. A borítótervet, csakúgy mint a CINEMIND albumnál, Josef Stapel dizájner készítette.

 

2011. február 28-án újra kiadtuk a THE PORTAL EP című demonstrációs anyagunkat, amely ezúttal digitális letöltés formájában mindenki számára ingyenesen elérhető a zenekar Bandcamp és SoundCloud oldaláról.

 

2011 áprilisában elkezdtük a munkálatokat a várhatóan szeptember-októberben megjelenő NOSTROPHIL REMIXES című új albumon. Ezen a CINEMIND album dalainak remix verziói hallhatóak majd más külföldi és hazai művészek, zenekarok tolmácsolásában. Az albumot a német Electro Arc fogja kiadni, a dizájnt pedig Josef Stapel készíti.

 

A 2011 szeptemberében megjelent NOSTROPHIL REMIXES album után, 2012.04.06-án megjelent a „History” című dalunk az Electro Arc német kiadó gondozásában, a Net.Ware Zapocaster válogatáslemezen.

 

"Létezik valahol egy átjáró, egy kapu, egy híd vagy ösvény, amely összeköt élőt-élettelent, emberit-emberfelettit, földközelit és idegent. Egy portál, ami ott bújkál mindenhol, mindenkiben. Csak rá kell lelni és kinyitni a kaput, engedni, hogy az alkotás átáramoljon és felszínre jusson valamilyen formában."

 

Nostromo 7

Letöltés

NOSTROPHIL REMIXES / VÁSÁRLÁS

Kiadva: 2011 szeptember 13. / Design: Josef Stapel / Minden jog fenntartva © 2011

01. Melt Away / Noonatac Remix

02. Silence / Henry’s Spring Mix

03. Alone / Industrial Wave Studio LV426 Mix

04. Second Face / Tripes Remix

05. Blind Hate / First Aid 4 Soul Remix

06. Kozmo 2065 / Vespiary Remix

NOSTROPHIL REMIXES / INGYENES MINTÁK

MP3 / 31.9 Mb / Design: Josef Stapel / Minden jog fenntartva © 2011

01. Melt Away / Noonatac Remix

02. Silence / Henry’s Spring Mix

03. Alone / Industrial Wave Studio LV426 Mix

04. Second Face / Tripes Remix

05. Blind Hate / First Aid 4 Soul Remix

06. Kozmo 2065 / Vespiary Remix

07. Longing 2 / Minor’s Soul In Fire Mix

08. Melt Away / Nameless City Remix

09. Relief / Impurfekt Instrumental Mix

10. Silence / S.G.Z. New Dawn Mix

11.Longing / N7 Eternal Denial Mix

12.Alone / PL Sound Design Someone Mix

13. Second Face / Servo.Hatred Remix

Letöltés

07. Longing 2 / Minor’s Soul In Fire Mix

08. Melt Away / Nameless City Remix

09. Relief / Impurfekt Instrumental Mix

10. Silence / S.G.Z. New Dawn Mix

11.Longing / N7 Eternal Denial Mix

12.Alone / PL Sound Design Someone Mix

13. Second Face / Servo.Hatred Remix

LYRICSBOOK / INGYENES LETÖLTÉS

Design: Josef Stapel Szöveg: Szabó Gábor/ Minden jog fenntartva © 2011

Letöltés / Alacsony felbontású

Letöltés / Nagy felbontású

CINEMIND / VÁSÁRLÁS

Kiadva: 2010 / Design: Josef Stapel / Minden jog fenntartva © 2010

01. Silence

02. They

03. Melt Away

04. Alone

05. Ocean Blue

06. Second Face

07. Longing

08. Body and Soul

09. Blind Hate

10. Kozmo 2065

11. Longing 2 (Devil Dance)

12. Relief (instrumental)

CINEMIND ECO WALLET CD BOX / RENDELÉS

Kiadva: 2010 / Design: Josef Stapel / Minden jog fenntartva © 2010

01. Silence

02. They

03. Melt Away

04. Alone

05. Ocean Blue

06. Second Face

07. Longing

08. Body and Soul

09. Blind Hate

10. Kozmo 2065

11. Longing 2 (Devil Dance)

12. Relief (instrumental)

Rendelés (€ 7,50 postaköltséggel)

CINEMIND / INGYENES MINTÁK

128 kbps / MP3 / 15.6 Mb / Kiadva: 2010 / Design: Josef Stapel / Minden jog fenntartva © 2010

01. Silence

02. They

03. Melt Away

04. Alone

05. Ocean Blue

06. Second Face

07. Longing

08. Body and Soul

09. Blind Hate

10. Kozmo 2065

11. Longing 2 (Devil Dance)

12. Relief (instrumental)

Letöltés

LONGING / INGYENES LETÖLTÉS

Ingyenes letöltés csak itt. Minden jog fenntartva © 2010

01. Longing

02. Longing 2 / Devil Dance

03. Longing (So strange mix)

04. Kozmo 2065 (Bonus Track)*

Letöltés

THE PORTAL EP / INGYENES LETÖLTÉS

Demonstrációs EP / Design: Szabó Gábor / Minden jog fenntartva © 2008

01. Silence

02. Blind Hate

03. Second Face

04. They

05. Kozmo 2065

Existence / Rewired & Reborn

Vendég énekes Josef Stapel (Ultranoire) kollaborálásával / © 2016

 

01. Existence

02. 1000 Years Later

 

All rights reserved ©2014 Nostromo 7

Kontakt:

UP

Submitting Form...

The server encountered an error.

Form received.